Nyaralás után újra munkába állni: így tehet a fásultság ellen

Csodás helyeket látogattunk végig, szabadon töltöttük a napokat és addig aludtunk, amíg jól esett - talán nem meglepő, hogy ezek után sokaknak okoz nehézséget visszatérni a munkába. Az emberek jelentős része tapasztalja ilyenkor, hogy egyik napról a másikra mélypontra zuhan a hangulata. Talán épp akkor, amikor a nyaralás után először megcsörren az ébresztőóra.
Nyaralás után újra munkába állni: így tehet a fásultság ellen

Fontos tudni azonban, hogy teljesen normális jelenséggel van dolgunk: mindez ugyanis nem valamiféle betegségre utal, sokkal inkább a fáradtság következménye. Idő kell a szervezetünknek, hogy visszaálljon a megszokott 8 órás alvásra, és amíg a bioritmusunk nem alkalmazkodik, meggyűlhet a bajunk a munkanapokkal.

A poszt-nyaralás szindróma (tényleg így hívják!) azonban megelőzhető, ha már az első munkanap előtt megtervezzük a visszailleszkedést. Érdemes például úgy szabadságra mennünk, hogy a hét közepén térjünk vissza az irodába. Így a csütörtöki, pénteki napot valahogy csak kibírjuk, hétfőre pedig nagyobb sikerrel térhetünk vissza a megszokott munkarendhez.

Az sem árt, ha már a nyaralás előtt lezárjuk a folyamatban lévő projektjeinket, így kevésbé lesz számunkra stresszes visszatérni a korábbi feladatainkhoz. A szakértők azt azonban nem tanácsolják, hogy a szabadidőnkben az e-maileinket nézegessük: ha már pihenünk, pihenjük ki magunkat rendesen! Ezért állítsunk be e-mailes értesítőt is, jelezve, hogy most nem fogadunk leveleket.

Ha az irodában küszködünk a rossz hangulattal, érdemes egy nyaralási fotót helyezni az asztalunkra, hogy felidézze az élményeket. Még jobb, ha van valami - kirándulás, buli, netán egy újabb utazás -, amire a jövőben készülünk, így akár erre is emlékeztethetjük magunkat valamilyen aprósággal.

Galambos Dániel

Kapcsolódó cikkek

A jégvágótól az emberi vekkerig: különös foglalkozások a múltból

A jégvágótól az emberi vekkerig: különös foglalkozások a múltból

Mai fejjel már érthetetlen, miért volt rájuk szükség.

Így válthat könnyedén területet a munkában

Így válthat könnyedén területet a munkában

A munkaerőpiac egyre több lehetőséget kínál azoknak, akik új helyen próbálnák ki magukat.

Így válassz forgószéket! Segítünk a döntésben

Így válassz forgószéket! Segítünk a döntésben

Néhány praktikus tanács az irodai hétköznapokhoz.